2024. augusztus 5-9. között szervezte meg gyülekezetünk nyári ovis táborát, amelyen 48 gyerek vett
részt 10 vezető felügyelete mellett. A hét tematikájában a KOEN 2024-es program szerint haladtunk,
egy kicsit ovis gyerekekre szabva.
A téma így módosult: Éld át: Isten egy jó Isten, igen, Ő az.
Minden napot imádsággal kezdtünk, majd a tábortánc pezsdített bennünket torna gyanánt. A közös
reggeli után, közös éneklés, bibliai történet következett, melyek Jézus életéről szóltak. A
kézművesség és a napi szabadjáték sem maradhatott el, ahogy az ebéd utáni meseolvasós pihenés
sem. Kedden fogadtuk a Timóteus otthon lakóit, alkalmazottait, hogy a generációk kölcsönösen
örülhessenek egymásnak. Délutánonként volt táncház, tábori olimpia, kincskeresés, kisvonatozás és
péntek délután volt a záróalkalom, közösen a szülőkkel, családtagokkal.
Hálásak vagyunk Istennek az alkalomért, köszönet a szülőknek a bizalomért, és az önkénteseknek a
szolgálatért. Imádkozunk, hogy Isten szeretete őrizze, vezesse továbbra is ovisainkat, gyermekeinket.
Az alkalom a magyar kormány és a Kulturális és Közművelődési Központ, valamint gyülekezetünk
támogatásával, Isten kegyelméből valósulhatott meg.
SDG!