46. heti üzenet és hirdetés

„A jó napokban élj a jóval, a rossz napokban pedig lásd be, hogy ezt is, amazt is Isten készítette azért, hogy az ember ne találja ki, mi következik” (Préd 7, 14). A Prédikátor könyve többek között egy vitairat. Próbál szembenézni […]

42-43. heti üzenet és hirdetés

„Athéni férfiak, minden tekintetben nagyon vallásos (istenfélőknek – Károli) embereknek látlak titeket, mert amikor bejártam és megtekintettem szentélyeiteket, találtam olyan oltárt is, amelyre ez volt írva. AZ ISMERETLEN ISTENNEK. Akit tehát ti ismeretlenül tiszteltek, én azt hirdetem nektek.” Ap.csel 17,23-24. […]

41-42. heti üzenet és hirdetés

„Néhány nap múlva pedig ezt mondta Pál Barnabásnak: Térjünk vissza, látogassuk meg a testvéreket, valamennyi városban, ahol hirdettük az ÚR igéjét, és lássuk hogy megy soruk.” Ap. csel 15, 36. Háborúskodó, szétzilálódó, bezárkózó jelenünknek politikai, gazdasági, összetett okai vannak. Fogyasztói […]

40-41. heti üzenet és hirdetés

„Ha pedig jövevény valaki, vagy több nemzedéken át van köztetek, és kedves illatú tűzáldozatot készít az ÚRnak, úgy készítse ő is, ahogy ti készítitek. A gyülekezetben ugyanaz a rendelkezés vonatkozik rátok és az ott tartózkodó jövevényre. Örök rendelkezés ez nálatok […]